Az infraszauna vendégeink
nyugalma érdekében csak masszázzsal együtt
vehető igénybe.
Megértésüket köszönjük.
Az
infraszauna nem csak kizárólag
egy konkrét betegség ellen való, hanem
általánosan ellenállóbbá és
egészségesebbé teszi szervezetünket. Az
infraszaunát azok is elõszeretettel
használják,
akik nem szeretik a túl meleg levegõt, ugyanis a
kabinban 30 – 60 C° fok közti
hõmérséklet
uralkodik. Testmasszázs előtt igen kedvezően hat a
zsírpárnák fellazításában,
és a méreganyag
eltávolításában.
Az
infraszauna terápia során
a sugárzás körülveszi testünket és
mélyen behatol az izületekbe, izmokba és
szövetekbe, meggyorsítja az
oxigénáramlást
és a vérkeringést. Ez a sugárzás
szinte azonos a napsugárzással, vagyis
körülbelül
4-5 centiméterre hatol be a bőrbe, viszont annál
sokkal egészségesebb, ugyanis a nap káros
ibolyán túli hullámhosszú komponenseit
nem tartalmazza.
A
normál szaunákhoz
képest az előnye, hogy a környezeti
hőmérséklet
nem lesz nagyobb, vagyis csak testünk belsejében
keletkezik hő, tehát az infraszauna teljesítménye
úgymond nem vész el a közvetítő
közegben,
hanem teljes egészében arra koncentrálódik,
hogy a testünkben elvégezze feladatát.
Szaunázás
után
szódabikarbónás tusfürdővel való
zuhanyzás javasolt, így a méreganyagok
gyorsabban és nagyobb mennyiségben távoznak
szervezetéből.
Az
infraszauna egészségügyi
hatásai:
GYÓGYÁSZAT-ban:
-
izületi gyulladás,
reumatikus fájdalmak esetén,
-
izomfájdalmak, ficamok,
rándulások gyógyítására is
hatékony,(enyhíthető, vagy akár teljesen
megszüntethető a legtöbb ilyen típusú, az
idős korral járó tünet is, nemcsak
sportolóknak
ajánlott tehát ez a terápiás
kezelés,
hanem időseknek is)
-
a méregtelenítéssel
aktivizálja az immunrendszert,
-
használatával
megelőzhető a nátha, influenza kialakulása,
-
megszünteti
a fáradékonyságot, javítja a fizikai
teljesítőképességet
-
fájdalom
csillapítás, vérkeringés
stimulálása
-
égési sérülések
gyógyítása
-
csalán
kiütés
-
eltömõdött pórusok
FOGYÓKÚRA
esetén:
-
kiváló méregtelenítő
hatás, hiszen az izzadás mennyisége
többszöröse
a hagyományos magas hőmérséklető
szaunákénak.
-
fellazítja a zsírokat,
fokozza a nyirokkeringést
-
nagy hatékonyság
fogyókúra idején, mivel a
készülék
30 perces használatával 300-600 kalória
veszteséget lehet elérni
-
segít a cellulitist
eltüntetésében, mivel az nem más, mint a
bőrfelszín alatt közvetlenül felhalmozódott
víz, zsír és méreganyagok
lerakódása.
Az izzadás által ezek az anyagok eltávoznak a
kötőszövetből így simább, feszesebb lesz a
bőr.Amikor beülünk egy infraszaunába, akkor a
testünk elkezd izzadni az infravörös fény
melegítő hatása miatt, és ezzel az
izzadtsággal
a sok méreganyag és zsír távozik a
testből. Ez a fajta izzadtság kevesebb folyadék
típusú
komponenst tartalmaz az infrafény hatása miatt, és
sokkal több egyéb nem kívánatos
méreganyagból áll, tehát nem csak az
izzadás mértéke nő meg ilyenkor, hanem a
hatásfoka is jelentősen növekszik.
SZÉPSÉGÁPOLÁS
esetén:
-
pórustisztító,
sejtregeneráló hatása következtében
rendszeres használatat esetén a bőr fiatalodik.
-
rendkívül jó
kezelés akne, ekcéma, striák, psoriasis és
egyéb bőrsérülések ellen.
-
bőrkeményedések ellen
is hatásos, puhábbá, rugalmasabbá teszi a
bőrt
-
az öregedési folyamatot
hosszú távon lassítja
Nem
ajánlott:
*
terhesség,
*
szív- és keringési
betegek
*
vérnyomáscsökkentő
gyógyszert szedők
*
vérzékenységre
hajlamos egyének
*
mindazon idegrendszeri
betegségben szenvedők, akik verejtékező
képessége
meggyengült
*
rendszeresen gyógyszert
(vízhajtó, bétablokkoló, altató,
stb.) szedők is kérjék ki orvosuk
véleményét
Kérjük
bejelentkezésnél
jelezze, ha igénybe szeretné venni
infraszaunánkat.
Amennyiben nem biztos hogy Önnél
alkalmazható-e az infraszauna, tanácsos a
kezelőorvosával
konzultálni.